indiai bölcselet: a hinduk tudománya a →lét és →létezés alapvető kérdéseiről. - A →bölcselet legrégibb emlékeit az Indus és a Gangesz vidékén letelepedett hinduknál találjuk. A bölcseleti érdeklődést a vallás ébresztette föl. A szent kv-ek és az istentisztelet lényegét képező áldozati szert-ok misztikus jelentése fölötti elmélkedés az Abszolútumra irányították a figyelmet, s korán tudatossá tették a mulandóság és az öröklét, a Relatívum és az Abszolútum ellentétét (→hinduizmus). Ezt az alapvető fil. problémát az ~ az intuitív ismeret, a belső megélés útján törekedett megoldani (szemben a tárgyi világból kiinduló →görög filozófiával). A hindu gondolkodó tekintetét önmagára fordítja, és a valóság legmélyebb értelmét a saját lelkében találja meg. A szellem életének szintjéről a természet árnyszerű látszat-létnek tűnik, melyben idegen vándor a lélek, s egyetlen célját abban láthatja, hogy a tiszta szellemiség örökkévaló hazájába visszatérjen. Ilyen valóságszemlélet mellett a fil-nak az a feladata, hogy rávezessen az érzéki léttől felszabadító tudásra, és megjelölje az eszközöket az ennek megfelelő magatartás számára. Ez teszi érthetővé, hogy az ~ elsősorban →metafizika és →etika, s az →ismeretelmélet kérdéseit kevésbé kutatta. - Az ~ legrégibbi forrásai Kr. e. 1500-500: a →Védák. A következő századokból a →buddhizmus kv-ei, az indek hősi eposzának, a Mahábháratának egyes helyei, az egyes bölcs. iskolák szutrái és azok magyarázatai és a bölcselők önálló munkái szolgálnak forrásul. Az összefoglaló bölcs. művek sorában említést érdemel a Kr. u. 9. sz: a Haribhadra 6 bölcs. rendszert ismertető kv-e és a Sankara összes tanításokat ismertető gyűjteménye, ill. a 14. sz-ból Mádhava műve, mely igazságértékük sorrendjében ismerteti az összes rendszereket. -

Az ~ története 3 korszakra osztható: 1. Kr. e. 1500-1000: a himnuszok v. a →Rig-véda korszaka. A himnuszokban a sok istennel szemben föltűnnek a kétely nyomai is, s jelentkeznek az egységre törekvő bölcselkedő szellem első próbálkozásai. A gondolkodó elme kereste az Abszolútumot, mely az →istenek fölött áll, náluk ősibb. A végső lételvet hol az Abszolútum eredeti osztatlanságát kifejező Egy metafizikai fogalma, hol különböző istennevek jelölik. A kozmogóniák leggyakoribb sémája: az öröktől való őselv önmagából létrehozza az anyagi világot, s annak önmaga lesz első teremtménye. A világegyetem belső egységét hirdető himnuszok az ~ voltaképpeni kezdetei. - 2. Kr. e. 1000-500: a bráhmanák és a függelékeiket képező →upanisádok bölcselete, mely a Rig-véda későbbi himnuszaiban jelentkező minden-egység gondolatát fejtette ki. - 3. Kr. e. 500-tól szanszkrit korszak, a bölcseleti rendszerek kialakulásának a kora. Az élénk bölcseleti életről Kr. u. a 14. sz: Mádhava összefoglalása nyújt képet, mely összesen 16 bölcs. rendszert sorol föl. E tekintélyes szám (melyhez Mádhava voltaképp misztikus értelme miatt ragaszkodott), nem jelent a bölcselettörténet számára egyenlő jelentőségű rendszereket. Mindenekelőtt figyelembe kell vennünk, hogy az indek nem rendelkeznek Arisztotelész konstruktív erejével, s így „rendszerek”-en nem a bölcselet minden ágát egységes szempontból földolgozó alkotásokat, hanem (a materialista tanoktól eltekintve) a megváltás elérésének különböző útjait tanító bölcs. iskolákat kell értenünk. - Mádhava megkülönbözteti a védikus hagyományokkal megegyező hat ortodox rendszert és a védikus kv-ekkel összhangba nem hozható heterodox rendszereket. Az egymással összefüggőnek tekinthető 6 ortodox rendszer: a njája, vaisésika, szánkhja, →jóga, mimánsza és a védánta-rendszer. Csak a két utolsó ragaszkodik szorosabban a szt kv-ekhez, a szánkhja és a jóga az ind racionalizmus termékei, a njája és a vaisésika rendszer pedig nem képviselnek különösebb világnézetet, hanem a bölcseleti művelődés fejlődésével együttjáró logikai vizsgálódásokat tartalmaznak. E rendszerek közül a mimánsza figyelmen kívül hagyható. Tartalma ui. a védikus szert-ok spekulatív vizsgálata (innen neve), s csak a bölcseleti kv-ek beosztását követő külső formája miatt került a fil. rendszerek katalógusába. Az ortodoxnak tartott rendszerek és a heterodox rendszerek legtekintélyesebbje, a buddhizmus adnak vázlatos képet a 3. korszak bölcseleti életéről. - A logikai rendszerektől eltekintve mindegyik rendszer, a heterodox buddhizmust sem véve ki, az upanisádok gondolatvilágából sarjadt ki, s az azokban foglalt eszméket különböző változatokban fejti ki. Az upanisádok eszmevilágának változatos egyvelege megadta a lehetőséget a különböző hajlandóságú filozófus elmék érvényesüléséhez. Az upanisádok azon alapvető tételéből, hogy az én, a megismerő alany az →átmannal, a dolgok lényegével azonos, önként következik, hogy az átmanon kívül nincs valóság, vagyis a tökéletes idealizmus tétele. Erre a következtetésre jut a védánta-rendszer. Másrészt az upanisádok lépten-nyomon engedményeket tesznek az emberi ész empirikus hajlamainak is. A világ realitását nagy általánosságban nem vonják kétségbe, s az átman egyedülvalóságának tételével a tapasztalható sokféleséget részben panteisztikusan (a világ az egyedüli átman megnyilatkozása), részben teisztikusan (az átman az általa teremtett világ lelke) igyekeznek összhangba hozni. Így adva van a kiindulás egy realisztikus világmagyarázathoz is. Ezen az úton halad a szánkhja s a vele rokon jóga-rendszer. Végül az upanisádokban szunnyadó pesszimizmus összes következményeivel a buddhizmusban lesz tudatossá. A buddhizmus eredetileg csak etikai rendszer, elterjedése azonban csakhamar vezető szerephez segítette a szellemi élet egészében, s a metafizika és az ismeretelmélet terén is irányító tekintélyhez jutott. - Kezdetben erősebbnek mutatkoztak a realisztikus irányú rendszerek, de a védánta idealizmusa végül is föléjük kerekedett. Az egyes isk-k tételeiket többnyire a Véda tanításánál használatos aforizmaszerű mondásokban, szutrákban foglalták össze, melyeket kezdetben a szájhagyomány tartott fenn, később írásba foglalták és magyarázták őket. - Az ~ben az érzéki sokféleség mögött rejtőző végső egység meghatározása volt a fil. kutatás kezdete, melyhez az Abszolútummal egyesülni vágyó lélek misztikus igénye adott lendületet. A fil. célja hindu felfogás szerint az Abszolútumhoz való visszatéréshez, a lélekvándorlás megszüntetéséhez, a megváltáshoz segítő tudás (vidjá). Ennek a megszerzését segíti elő az érzéki világtól elszakadó, vágynélküli erkölcsi tökéletesülés, melynek hathatós támogatói a jóga-gyakorlatok. - A bölcseleti tudás nézőpontjából a rendszerek különbözőképpen látják a világ szerkezetét: A szánkhja dualisztikus felépítettségűnek találja a mindenséget, szemléletében →anyag és →szellem egymás mellett és egymásra visszavezethetetlenül léteznek. E dualizmus azonban veszít erejéből a megállapítással, hogy az ember lényét alkotó szellem csak látszólag van kapcsolatban az anyaggal. A buddhizmus világszemlélete aktualista, mely az →illuzionizmusig túlfeszített →idealizmusba csap át. A védánta a magasabb tudás fokán az idealista monizmus tételét állítja. -

A metafizikai részletproblémák a rendszerek különféleségéhez alkalmazkodnak. A lét pesszimista értékelése folytán Istennek nem jut hely a szánkhja-rendszerben, s a vele rokon jóga-rendszerben sem elmaradhatatlan. A buddhizmus csak az oksági törvényszerűséget ismeri el olyan szabályozó elvnek, mely a mindenséget képes befolyásolni. A védántában csak az alacsonyabbrendű tudás számára létezik személyes Isten, a magasabb tudás fokán a Brahman a világlényeggel azonosul (panteizmus). A világ folyton megújuló örökös körforgása mellett a →teremtés fogalma idegen gondolat a későbbi ind filozófia számára. - Az ~ iskolái a lélek örökkévalóságát vallják (kivéve a szubsztanciás maradandóságot tagadó buddhista aktualizmus és a materializmus képviselőit), s az idealizmus és realizmus álláspontjának különbözősége szerint magyarázzák lélek és test kapcsolatát. Mivel pedig egyértelmű fölfogás, hogy a lélek közvetlenül nem érintkezhet a testtel, az emberi tevékenységek magyarázata csak igen bonyolult pszichofizikai szervezet föltételezésével válik lehetségessé. A metafizikai álláspontnak megfelelően a realizmus (szánkhja, jóga, njája, vaisésika) és az idealizmus (manajána-buddhizmus, védánta) ismerettanával találkozunk. - Az ~ a problémák és rendszerek eléggé gazdag változatát tünteti föl. Az ember figyelmének önmagára fordítása, a lelki elmélyedés sürgetése, az Abszolútumhoz tartozás tudatosítása olyan mozzanatok, melyek alkalmasak arra, hogy a bensőségességében veszélyeztetett, a technikai kultúra egyoldalúságától fenyegetett Ny-i ember érdeklődését, különösen válságos időkben e fil. felé fordítsák. A Ny-i kultúra iránt szkeptikus, csalódott lelkekre igen vonzóan hat az a valóságmagyarázat, mely a földi lét látszatszerűségét hirdeti, s az ember egységre törekvő igényének kielégítését ígéri. A hindu valóság-magyarázat oly egyoldalúan hangsúlyozza az abszolút létet, hogy mellette a világ létének, a Relatívumnak nem marad kielégítő értelme. A világ a tökéletes tudás fokán látszatnak bizonyul, varázslat, melyet a Varázsló hoz létre: a bölcsesség épp e varázslat belátása. - A hindu filozófia embertana egyrészt a lelket függetleníti a test életétől, másrészt a testi cselekedeteknek a lélek sorsára döntő hatását hangsúlyozza. Az újjászületés-tan (→reinkarnáció) a lélek egyediségét emeli ki, de az üdvözülés a lélek egyediségének elvesztésében, a mindenséggel való egyesülésben áll. - A metafizikai képzetek határozatlansága etikai tekintetben az ellentétek megtűrését, ill. az empirikus tapasztalat és a metafizikai magyarázat közti kényszerkiegyezést teszi szükségessé. Bár az etikai magatartás lényege hindu fölfogás szerint a megváltó tudás megszerzése, kénytelen a cselekvés parancsát is elismerni (legkifejezettebben a Bhagadvad-Gitá). Mindazonáltal a világ értelmetlen volta, látszatszerűsége, a világhoz tapadó akarat megtagadásának követelménye mellett az ember nem kaphat komoly etikai ösztönzést a világ alakításához; amint az öntökéletesülés erős egyoldalúsággal hangsúlyozott követelménye sem ad elég sürgetést a társadalmi kötelességek teljesítéséhez. A kifelé irányuló etikai magatartás a hindu világfelfogás alapján inkább tartózkodó, mint alkotó jellegű, elsősorban a szeretetlenségtől, a másnak ártó szándéktól való tartózkodás parancsában áll, s kisebb nyomatékkal érvényesül benne a magát adó szeretet követelménye. Az ~ a tapasztalat és metafizikai értelmezés közti éles ellentéttel (amit leginkább Sankara szemléltet a kétféle igazság elvével) nem elégítheti ki a hindu léleknél erősebb valóságérzékkel rendelkező gondolkodást. - Az ~ és az ókori Ny-i fil. kapcsolatáról nem állnak megbízható adatok rendelkezésünkre. Bizonyos, hogy az ~hez hasonló megoldásokkal (érzéki és érzékfeletti lét különbsége, egyetemes lényegek, ősanyag, hülozoizmus, atomelmélet, aktualizmus) találkozunk a gör. bölcseletben is. A hasonlóság azonban közvetlen hatás feltételezése nélkül, a lét mindenütt azonos problémáiból s az emberi szellem egyetemes törvényszerűségéből is magyarázható. Az eleáta (Gladisch) és a püthagoreus filozófia (Schroeder) ind eredetéről fölállított nézetekkel szemben súlyos kronológiai és tárgyi nehézségek vannak. A legrégibb ind és gör. bölcselet egymásra hatásának a kérdése az orientalista szakkutatás jövőbeli feladata. Kevesebb nehézséggel állítható az ~nek a gör. fil-ra Plotinosz (Kr. u. 3. sz). közvetítésével gyakorolt hatása. Az újkorban nyilvánvaló egyes romantikusoknak, különösen Schopenhauernak az ind gondolatvilághoz füződő kapcsolata, melyet a modern teozófus mozgalmak is ébren tartanak. **

Kecskés 1943:26. - König 1985:209.